Reggel kilenc. Megcsörren a telefonom. Fel kell kelni. Megint. Fel kell öltözni és kimenni a piacra Pestilence-szel. Nincs hozzá kedvem, inkább aludnék, de megígértem, így kikászálódok az ágyból. Megteszem, mert az ígéreteimet nem nagyon szoktam megszegni és különben is: Pestilence felkeltett volna engem ígyis-úgyis valami olyan módon, amit biztosan nem kedveltem volna.
A történet ott kezdődött, hogy megbeszéltük Pestilence-szel, hogy reggel kimegyünk a Józsefvárosi piacra, hogy az egyik barátjának vegyen egy tőrt karácsonyra. Én, mint gyűjtő voltam jelen, aki ért a tőrökhöz, hogy ezzel segítsek a könnyebb választásban. A további program egy országos bank (bank = takarékpénztár) és az oroszlános biztosító egy-egy helyi kirendeltségének felkeresése, majd a Déli Pályaudvarnál felvenni a csomagot amit anyám küld otthonról. Ez eddig egyszerűnek tűnik, nem?
Csak egy dolgot nem vettünk számításba: mind Pestilence, mind személyem (nem merem elé írni hogy szerény, mert azzal népharagot kockáztatnék meg) közismert elmebeteg, csak még senki nem mert a közelünkbe jönni hogy elfogjanak és olyan dizájnos fehér hosszú ujjú dzsekiket adjanak ránk. Amikor együtt vagyunk, akkor ez a tényező (és őrültségünk) exponenciálisan növekszik minden másodpercben. Először meg kellett keresnünk és felírnunk a címeket, hogy hova kell menünk, ezáltal megkönnyítve a tájékozódást (és a térképhasználatot). Miután ez megtörtént, elhagytuk szerény albérletünk és a hármas metró vonalán egészen a Deák térig lovagoltuk meg a a föld alatti féreg egyik szerelvényét. Itt tovább mentünk a földfelszín felett egy busznak nevezett fura járművel, melynek szintén meglehetősen random utasközönsége volt. A legérdekesebb figura egy idősebb (kb. 65-70 év közötti) férfi volt, aki kb. a 3. megállónál szállt fel. Feltételezhetően némi ital hatására már meglehetősen jó kedélyű volt (megjegyzem mindez kb. reggel tíz körül történt) és vidáman elkezdett mindenkivel beszélni és mindent kommentálni. Rögtön az első lövésével sikerült célba találnia: a buszmegálló mellett lévő II. világháborús emlékszoborról (ami egy katona,aki egy gránátot készül eldobni) megjegyezte, hogy vajon hogyan nem fáradt el az évek alatt, mindig ugyanúgy tartva azt a gránátot. Ekkor már nem tudtuk merre nézzünk, hogy ne lássa mennyire nevetünk. A következő dolog az volt, hogy elővett egy tasak fehér port, ami a rajta lévő orvosinak látszó címke szerint C-vitamin volt. Állítása szerint ezt itallal keveri (lehet hogy tud valamit? Ezt majd a legközelebbi buliban ki kell próbálni), mit csak vino-nak nevezett, bár az üvegben amit mutatott inkább vodka vagy valami gagyi pálinka-féle volt. Eztán elkezdett beszélni a sofőrhöz, hogy most akkor lesz csütörtökön sztrájk avagy nem. Szerencsére a sofőr válasza után már leszálltunk, így nem láthatta, amint egyből összegyörnyedve röhögtünk kedves lakótársammal.
Kiérve a piacra, elkezdtük keresni a megfelelő árust. Na ez volt az első nehéz feladat a nap folyamán. Aki gyakrabban jár a Józsefvárosin, az tudja, hogy az a hely egy átkozott útvesztő. Az első néhány árusnál akit találtunk, nem volt megfelelő tőr (vagyis majdnem volt, csak azért szvasztikás tőrt mégsem illik karácsonyra adni), majd egynél erősen gondolkodóba estünk, de tovább mentünk, hátha találunk jobbat. Ez volt az első komoly hiba. Nem találtunk jobbat. Próbáltunk visszatalálni ahhoz, akinél lehetségesnek tartottuk a vásárlás véghezvitelét, de a piac folyamatosan változó labirintusában ez szinte lehetetlennek tűnt. Tovább nehezítette a feladatot, hogy Pestilence többször elrángatott engem és a korgó gyomrom a büfék mellett, ahol egyre jobban kezdtem félni, hogy ráakaszkodok az egyik gyrosos hússütő tárcsájára és a végé engem is felszolgálnak (bár nem hiszem hogy a vásárlók szeretik a szőrös húst). A keresés kb. egy-másfél órán át tartott, majd ismét meglelve a keresett helyet megvásároltuk a kívánt tőrt. A keresés közben (valamint az egész nap folyamán az ott vásárolt, feltekert csomagolópapírral) ütöttük egymást a körülöttünk lévő emberek nagy megdöbbenésére.
Mindezek után felkerestük a kiszemelt bankfiókot, ahol kiderült, hogy egy néhány utcával arrébb lévő épületbe kell mennünk. Amíg én a térképpel a kezemben GPS-t imitálva próbáltam magunkat elnavigálni a megfelelő helyre, furcsa zajra lettünk figyelmesek a közeli térről, amin sajnos keresztül kellett mennünk: karácsonyi vásár. Mivel mindketten meglehetősen depresszívek és antiszociálisak vagyunk ezekben a napokban, nagyon nem örültünk ennek a kirakodóvásárnak, ahol mindent pofátlanul drágán adnak és az emberek ezt még szeretik is. Azt hiszem elég annyit mondanom, hogy legszívesebben felégettük volna a teret, hogy még véletlenül se maradjon semmi utánuk. A bank épületében gyors ügyintézés és egy nagyon kényelmes fotel várt minket. Miután ott végeztünk, elindultunk a III. kerületbe megkeresni az ottani oroszlános kirendeltséget. Szó szerint addig kellett mennünk amíg elfogyott a lábunk alól a járda. Ismételten kiderült hogy nem abba az épületbe kellett volna mennünk, mint ahova mentünk, ezért elindultunk a Hősök tere felé, ahonnan már rátalálhattunk a megfelelő épületre. Csakhogy mind odafele, mid visszafele az egyes metróval kellett mennünk, amiről az első véleményem az volt, hogy mi ez a játékvasút, mivel méretei az enyémekhez (és az átlagos metrókhoz) képest meglehetősen kicsik voltak.
A méretproblémák leküzdése után az épületbe érve ismét gyors ügyintézéssel találkoztunk, aminek az addigra már a városban történő több órányi fel-alá rohangálás után nagyra értékeltünk. Mivel volt ég vagy másfél órán mielőtt a Délihez kellett volna mennünk, elhatároztuk, hogy eszünk egy pizzát egy általunk kedvelt kajáldában. Felmentünk a galériába ahol helyet foglaltunk, rendeltünk, majd vártuk a hőn áhított eledelt. Közben hallottunk a mellettünk ülő asztaltársaság beszélgetését, aminek folyományaként Pestilence elvette a késem. Elvette, mert félte hogy megtámadom a beszélgetőket, hiszen az egyik legnagyobb kedvencemet, a Ponyvaregény című filmet szidták, mondván csak azért szereti mindenki mert senki nem érti miről szól, ezért azt mondják rá hogy jó. Ezek talán csukott szemmel nézték a filmet( egyszer talán írok hosszabban is a filmről, de az nem most lesz)? De végül sikerült lenyugodnom és azt vettük észre, hogy már 20 perce várjuk, hogy kihozzák a rendelésünk. Ekkor már mind a ketten kezdtünk idegesek lenni, hiszen nem várhatunk sokáig, mert öt után ki kell érnünk a Délihez. Következményként, miután a pincér kihozta a családi méretű (kb. 45 cm átmérőjű) pizzát, azt tíz perc alatt sikerült elfogyasztanunk. A pincérnek adtunk volna tíz forint borravalót, de azt Pestilence kezébe nyomta mondván ne verjük magunkat nagy költségekbe.
A délinél újabb egy órás várakozás következett, mivel késett a busz. Közben már édesanyámat is felhívtam, hogy elküldte-e egyáltalán a csomagot, miközben Pestilence-szel tovább gyilkoltuk egymást valamint tovább növeltük embertársaink félelmét. Aztán kb. a tizedik beérkező busszal megjött a csomag, ami sok finomságot pl friss házi kolbászt és lekvárt tartalmazott. Viszont rájöttünk egy nagy összeesküvésre miközben a buszt vártuk: a vasutasok sztrájkját valójában a Volán szervezi, fizeti és irányítja a háttérből, hogy ezáltal tegyenek szert nagyobb bevételre. Aki pedig nem hiszi ezt el, az egy mocskos kollaboráns.
Fáradtan hazaérve csupán arra volt erőnk, hogy nemi étel magunkhoz vétele után megpihenjünk, valamit becsomagoltam Pestilence-nek a piacon vett tőrt, hogy igényes külsőt kapjon eme remek ajándék. Ezek után ő fürdeni ment (ami nála egy kb. 2-3 órás procedúra, ugyanis rendszeresen alszik a kádban) én pedig megpróbáltam valamennyit készülni a holnapi vizsgámra, amit szerencsére nem fog megnehezíteni a BKV, mert mégse lesz sztrájk. Gondolom abból hogy megint online naplóm bejegyzéseinek számát növelem, gondolom rá lehetett jönni, hogy az a tanulás nem nagyon jött össze (főleg nem úgy, hogy szerda hagyományosan new comic book day, ami annyit tesz, hogy az USA területén ilyenkor kerülnek ki a friss füzetek a boltok polcaira), így kénytelen leszek reggel elolvasni amennyit tudok és reménykedni, hogy ebből sem írok egyes és legalább kettes lesz mint a filozófia vizsgám.
Megint észre kell vennem, hogy ismételten hajnali 3 óra van és én még mindíg blogolok. Nem tudom meddig fog ez folytatódni, de le kéne állnom ezzel. A másik amit észrevettem az az, hogy meglehetősen hosszúra sikerülnek a bejegyzéseim. Érdekelne, hogy azok akik olvassák kis blogom (mind a három és igen, tudjátok jól hogy tudom a nevetek), mit gondolnak erről, valamint arról, hogy tördeljem jobban a bejegyzéseket egy <tovább> gomb beiktatásával, vagy maradjon így (tehát folytonosan lehessen olvasni a bejegyzéseket megszakítás nélkül). Véleményeket kommentek formájában kérném, köszönöm.
Jó éjt/reggelt mindenkinek: Jay
P.S.: Aki idáig eljut az olvasásban és jelzi is ezt nekem, azt meghívom egy baráti kézfogásra XD.
