Hajnali 2 elmúlt már és én megint itt blogolok. Kicsit fáradtan, kicsit oszladozva, de talán még élek. Legalábbis éhes vagyok és valahogy megnőtt az étvágyam az emberhús iránt. Nem, nem fogom Pestilence-t megenni, mert bár lehet hogy halott vagyok, de hülye nem, ugyanis ő valószínűleg mérgezőbb mint a csernobili sertésekből készült pörkölt.
Mivel meglehetősen régen volt post, ezért most mindenképpen írok egy kis összefoglalót az elmúlt hétről. Röviden és tömören:vizsga, vizsga, tanulás, vizsga, tüdőszűrés.
Mindez kicsit bővebben kifejtve annyit tesz, hogy hétfőn levizsgáztam retorikából. Hármas lett úgy, hogy a tételből nem tudtam semmit és csak a beszédemet mondtam el. Azt a beszédet, aminek a megírását éjfélkor fejeztem be és hajnali háromra gépeltem le(mellesleg akit érdekel, az elolvashatja majd a post végén ha a továbbra kattint). Miután találkoztam néhány csoporttárssal, úgy mint az egyáltalán nem fekete kezű BlackHand, az utánozhatatlan és utolérhetetlen Pippi és még néhányan mások, hazacaplattam, hogy tanuljak a másnapi vallástöri vizsgára.
A tanulás nem sikerült, így az UV-n résztvevők (múlt, jelen, jövő) nem túl dicsőséges klubjába megváltottam a tagságim. Szerdán próbáltam tanulni a csütörtöki művtöri vizsgámra, amin, mint pár órája megtudtam, kettessel átmentem. Nem hittem hogy sikerülni fog, de mégis, pedig jóformán abból építkeztem amit a művtöri érettségire tanultam. Mindezek között Pestilence a saját vizsgáira tanult (pl: amerikai irodalom egy nagyon-nagyon erősen feminista tanárnőnél), így nem nagyon jutottam gép és internet közelbe, hogy írjak a blogra. Ma voltam tüdőszűrésen (remélem még nem látható az oszladozás a felvételen), ami a plázás melóhoz kell, de kezdek félni, hogy feleslegesen dobtam ki rá 2000 Ft-ot, (lévén nem a kerületbe, hanem vidékre vagyok bejelentve a lakcímkártyám szerint) és még mindig nem hívtak vissza a moziból.
Mivel nem nagyon van lehetőségem hosszabb időt eltölteni a gép előtt, ezért a korábban említett képregényes írásom lehet hogy vizsgaidőszak utánra csúszik, mivel elég sokat kell hozzá használnom a gépet. Szóval készül, csak nem tudom mikor lesz készen (tisztára olyan ez, mint az M0-ás körgyűrű). Addig is egy kis utalás hogy kiről lesz szó: The Regeneratin' Degenerate. Addigis JC mindenkinek és vigyázzatok húsotokra, mert az éhség nem múlik (jóvanna, kicsit zémbes-zombis hanglatom van most): Jay
Képbe zárt történetek
Képregények. A legtöbb ember gyerekkorában találkozik velük először. Az élénk színek kavalkádja és az izgalmas történetek könnyedén lenyűgözik a gyermeki lelket. Aztán, ahogy a gyermekek a felnőtté válás útjára lépnek, lassan megfeledkeznek a régi történetekről, melyek a távoli gyerekkor homályos emlékeivé alakulnak át. Most ezeket az emlékeket szeretném feleleveníteni.
Gyerekként minden olyan egyszerűnek tűnik. Tudjuk, hogy mit szabad és mit nem, már van arról fogalmunk, hogy mi a jó és mi a rossz. Bár ekkor ezen fogalmak meglehetősen egysíkúak és csupán annyit fogunk fel belőle, hogy a jók mindig győznek és a rosszak elnyerik méltó büntetésüket. Ennyit tudunk, hiszen a szüleink, az esti mesék, sőt még a rajzfilmek is erre tanítanak minket. Ezt a sort folytatják a képregények is. Ugyanazokra a morális sémákra épülnek, mint azok a mesék, melyeket elalvás előtt meséltek nekünk szüleink. Kevés a különbség.
Az egyik legfontosabb, hogy mi olvasunk és nem nekünk olvasnak. Jó módszer arra, hogy a kisebb gyerekek megkedveljék az olvasást. Jómagam is hasonlóképpen szerettem meg az olvasást és ez a mai napig nem változott, ráadásul képregényeket is rendszeresen olvasok.
A másik fontos különbség a grafikus ábrázolás. Sokan mondják, hogy azáltal, hogy sok minden képekkel van ábrázolva és nem szavakkal körülírva, a gyerekek képzelőereje, fantáziája és kreativitása tompul, nem fejlődik rendesen, hiszen minden meg van rajzolva, semmit nem kell elképzelnie. De ez az állítás szerintem nem állja meg a helyét. Hiszen mit ér a szó, ha valaki nem ismeri a jelentését? Nem tudja elképzelni a gyerek, mert nem tudja, hogy hogy mit kéne elképzelnie. A képregények esetében ez a lehetőség nem áll fenn, hiszen amit olvasunk, azt látjuk is rajzolt formában. Ezáltal a gyermekek még tanulhatnak is, felismerhetnek dolgokat, melyeket eddig nem ismertek és bővülhet a fogalomtáruk és szókincsük.
Az emberek többsége azt gondolja a képregényekről, hogy gyerekeknek szóló műfaj. Mondják ezt azért , mert utoljára gyerekkorukban vettek a kezükbe egy kiadványt. Ennek következményeként csak arra emlékeznek, hogy a rajzok egyszerűek és a történetek gyerekesek, infantilisak és banálisak. Pedig akárcsak ezek az emberek, úgy a képregények ipara is felnőtt és sokat fejlődött. Három fő alkotási forma létezik jelenleg. Létezik az úgynevezett comic strip, amellyel általában a napilapok hasábjain lehet találkozni és mindössze néhány képkockából állnak valamint egy egyszerű poénra van kihegyezve. Grafikai szempontból ez a legegyszerűbb. Van a hagyományos képregény, ami havonta jelenik meg és általában szuperhősök kalandjait követhetjük nyomon bennük. Grafikailag ez a forma sokkal változatosabb mint az előző. A spektrum a régi idők megjelenítéseire hajazótól a kimagaslóan realisztikuson és részletesen kidolgozotton át a művészien, festve elkészítettekig terjed. A harmadik az úgynevezett grafikus regény. Ebben vagy teljesen új, főként felnőtteknek szóló történeteket, vagy klasszikus regényeket, melyeket mindenki ismer, valósítanak meg képregényes formában. Ezek képei a legmagasabb minőséget képviselik és a szakma legnevesebb művészei készítik el azokat, melyek könnyedén felvehetik a versenyt a hagyományos festményekkel, mind minőségben, mind megvalósításban. A grafikus regények talán leginkább Franciaországban terjedtek el, ahol nem telik el év anélkül, hogy ne jelenne meg több ismert mű (pl. a Három testőr) egy-egy ilyen módon történő kiadása, melyek a olvasók körében rendkívül kedveltek. A leggyakoribb persze a szuperhősökről szóló alkotás, de a történetek stílusa, jelleg és elbeszélési módja is hatalmas változásokon ment keresztül az évek folyamán. Az újabbak például kevesebb szöveget tartalmaznak, mivel a grafika fejlődésével sokkal több mindent tudnak képben kifejezni, mint szóban és van amikor ez egyszerűbb. Maguk a történetek is komolyabbak lettek. Nem mindig világosak az indítékok valamint a döntések meghozatala és azok következményei sem egyértelműek. Több a valós életből vett szituáció amely növeli a történet realitás értékét és a karakterek emberségét is jobban kifejezi.
Végezetül néhány gondolatot had fogalmazzak meg a képregényekkel és azok ellenzői által felhozott érvekkel kapcsolatban. A képregények túl erőszakosak. Az tény, hogy van bennük erőszak, de létezik egy megbízható korhatár-besorolási rendszer, csak sokszor nem tartják be azokat a vásárlók és a szülők, csupán megveszik a gyereküknek aztán csodálkoznak, ha olyat lát benne a gyerek, ami a szülők szerint káros. Károsnak tartanak olyan képregényeket, melyekben a hősök a jó cél érdekében, sokszor miután már minden más lehetőség ki lett zárva, erőszakot alkalmaznak annak érdekében, hogy életet mentsenek. Persze ugyanezek a szülők később olyan esti meséket mondanak a gyereküknek amikben például egy farkas felfal két embert, majd a farkast kibelezik, vagy a gonosz mostoha bérgyilkost fogad, hogy az végezzen a mostohalányával, majd mikor ez a terv nem válik be, akkor megmérgezi szerencsétlen lányt. Bár ezek a mesék is jól végződnek, gyakran a főszereplők boldogságához véres út vezet. Szerintem mindenki döntse el melyik a károsabb a gyerekek szempontjából.
A másik ilyen gyakori ellenérv, hogy a történetek valószerűtlenek, bugyuták és semmi realitás nincs bennük. Ezeket persze általában olyan emberek mondják, akik rendszeresen néznek tv-sorozatokat és szappanoperákat. Olyan sorozatokat, melyek történetei sokkal valószerűtlenebbek és sokkal egyszerűbbek, mint némely comic strip-é. Ráadásul azokat még olvasni sem kell, elég hallgatni. Akkor most melyik az egyszerűbb? Ráadásul az idegen nyelvű kiadványok fejlesztik az adott nyelvet tanuló gyerek szókincsét, mivel többféle stílusban és több társadalmi réteget bemutatva íródnak, alkalmazkodva azok beszédstílusához, szóhasználatához.
Mindezek után remélem sikerült meggyőznöm a hallgatóságot arról, hogy a képregény egy hasznos műfaj, hiszen nem csak szórakoztat, hanem adott esetben értékeket közvetíthet és még tanulni is lehet belőle.
