Hosszú három napon vagyok túl, melynek jó részét az egyetemen, pontosabban a hátul kialakított teraszon töltöttem. Pippi révén annyi emberrel ismerkedtem, meg, hogy még felsorolni is nehéz lenne, még akkor is, ha legalább a fele társaság nevére emlékeznék. De, hogy mi is történt pontosan (néhol talán vázlatosan) azt alant olvashatjátok.
Hétfőn már reggel a metróban összefutottam BlackHand barátommal, aki tőlem tudta meg a hírt, miszerint koptból zh-t írunk. Ennek örömére bementünk első óráinkra, majd sikeres érdektelenségben végigültük őket. Harmadik órámat (melyről amúgy is el szoktunk menni fél órával korábban) kihagytam, helyette inkább Angelék társaságában töltöttem el azt a röpke órát egy kellemeset beszélgetve. A beszélgetésbe becsatlakozott az arra járó Ed is és sikeresen megállapítottuk, hogy milyen fontos és nagyszerű díj mind a Darwin, mind a Stella. Ed elmesélte, hogy jelenleg ő az élő példa arra, hogy jó is történhet az emberrel, aminek rám ösztönzően kéne hatnia, de lehet, hogy csak én vagyok még éretlen (vagy értetlen?) ilyen volumenű bölcsességhez. Kopton BlackHanddel pofátlanul, a tápláléklánc alján végigmásoltuk a zh-t (miután vagy négy emberen keresztül eljutott hozzánk az infó), majd kifelé menet leragadtam az egyik asztalnál Olin, Nina, az egyik csoporttársuk (asszem, ráadásul a nevére sem emlékszem…) valamint Pippi és Anita társaságában. Később csatlakozott Ed is hozzánk, majd kicsiny asztaltársaságunk néhány tagja távozott, majd visszajött. Közben elküldtem az egyik tanáromnak egy levelet, hogy mit akarok kutatni (igen, ez a Sex and the City-s kutatás), hogy hogyan akarom kutatni valamint, hogy még ugyan nincs kutatási partnerem, de lelkesen keresgélek és ha találok egyet, akkor ezen információt a tanárral is megosztom. Egyébként azt szeretném megkutatni (ugye milyen szép szó?) egy kicsit, hogy miként jelenik meg a sorozat a paródiákban. Öt óra fele mindenki hazafelé vette az irányt, kivéve engem, akit hívott az Egyetemi Könyvtár csalogatóan, hogy ugyan vigyem már vissza azt a két könyvet, amit már vagy három hete vissza kellet volna vinnem. Hazaérve kaja, némi Tv-zés, majd alvás.
Kedd reggel kiderült, hogy az első órám elmarad, így már reggel fontolóra vettem, hogy bemenjek-e a másodikra, lévén a tanár külföldre utazott és az órán vetítés lesz. Mivel a Schindler listáját már így is láttam vagy ötször, ezért az óra skippelése mellett döntöttem. Mindemellé jó kifogásnak tűnt a kopt ellógására az, hogy megígértem Pippinek, hogy besegítek a Könyvtár feldíszítésébe az esti bulira. De annak végül csak este hatkor tudtunk nekiállni, így addig elmentem papírboltba néhány cuccért, majd hét körül Lucashoz, hogy az egyik bachánsnak öltözőnek egy lepedőt kérjek tőle a tógához (amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani). Visszaérve sikeresen ki lett csorbítva az egyik késem éle, majd a lányok nekiálltak beöltözni, hogy csábító bachánsként behívják a vendégeket Nináék koncertjére. Egy idő után (valamint jó néhány sikertelen invitálás és hülyének nézés után) csak megtelt az a terem. Egész este vagy három asztaltársaság között rohangáltam, mert bár kitelne belőlem három ember (személyiség meg még annál is több), de sajnos nem tudok szétszakadni, pedig mindenhol olyanok ültek, akikkel szívesen beszélgettem volna. De így is maradt például arra idő, hogy BlackHanddel és kedvesével váltsak néhány szót, majd végül letelepedtem Pippiék asztalánál, ahonnan nem kevés móka és kacagás után úgy éjfél körül távozott a társaság. Az éjszakai buszra várva még sikeresen belefutottam néhány csoporttársba, akik között ott volt az én kis Project-em[link] főszereplője is. Ennek az lett a következménye, hogy bár játszottam a vidám srácot (hiszen senki nem tud róla, legalábbis elméletileg, hogy mit éreztem), igazából síkideg voltam. Miért? Mert végre túltettem magam ezen a képtelen érzésen (amiben nem kicsit segített, hogy a személlyel már közel két hónapja nem találkoztam, na erről ennyit… sigh…) erre ott van megint és úgy tud nézni, hogy abba beleőrül az ember. Ne értsetek félre, nem a régi érzések tértek vissza, csak még nem tartok ott, hogy vidáman röhögcséljek, amíg ő ott áll és néz rám azokkal a vadító szemekkel. Egyszerűen ideges lettem és kész.
Ma reggel meg felkeltem, kimostam pár pólót (így jár az, aki elfelejt mosni: reggel kell e miatt korábban kelnie), majd bementem az egyetemre. Ott meghallgathattam egy közel másfél órás fejtágítót a postkommunista orosz politikáról, főleg a Putyin féle rendszerre koncentrálva. Ezek után meglehetősen közel voltam ahhoz, hogy elaludjak nyelvtudományon, ami nem mutatott volna jól egy olyan teremben, ahol a hallgatóknak (akiknek benn kellett volna lenniük) legalább a fele hiányzott. Utána következő órámon pedig megismerhettem a kommunikáció tudomány történet, azt, hogy miért számított sokáig hadi tudománynak (mert az USA-ban a szovjet rendszer felbomlásáig a CIA pénzelte a kutatócsoportokat) valamint megtudtam, hogy a rendszerváltáskor (bár inkább csak módszer, kicsit durvábban fogalmazva gengszter váltás) milyen problémákkal kellett szembenézniük az első kampány során. ’We don’t have any bilboards’. ’Coffe break’… Utána egy kis dumálás Ed, Olin, Pippi és Anita társaságában, majd irány haza. Itthon kaja, majd fürdés végül vissza az egyetemre, ahol éppen Skandináv est volt a Könyvtárban a Bölcsésznapok keretén belül. Az első koncert (melynek során egy északi nő énekelt népdalokat mindenféle kíséret nélkül) során sikeresen többször is rászóltak asztalunkra, hogy túl hangosak vagyunk. Ezzel kapcsolatban csak egy kérdés merült fel: miért egy kocsmában rendezték a koncertet, ahol az emberek általában beszélgetni szoktak? Ehh… mindegy. A következő koncerten egy fura hangú csaj énekelt a bandájával, ami már egész tűrhető volt. Az este folyamán persze megállás nélkül ment a hülyéskedés, aminek ez alkalommal Kocka volt a középpontjában (mint mindig, ha a közelben van, de hát nem tehet róla, idiótának születni kell). Ma viszonylag korán (11-kor) mind Pippi, mind Olin, mind pedig magam úgy döntöttünk, hogy jó lenne hazamenni, mert holnap este megint buli lesz (utcabál), különben is ez a mai este egy kicsit lightosabb volt, mint az előző. Így hát szélnek eredt kicsiny társaságunk, én meg hazaértem és elkezdtem jelen történetem mesélését…
Jay out
