Azt hiszem most kivételesen nem fogok több napra visszamenő összefoglalót írni, mert 1)nincs hozzá kedvem, 2) nem igazán történt semmi. Inkább próbálok egy-két ma felmerült (remélhetőleg más számára is érdekes) gondolatot leírni.
A hétvégére kitérve csak annyit mondanék, hogy a meló amit említettem, na az az amit soha az életben nem fogok csinálni. Mint kiderült, egy aloe alapú termékeket forgalmazó cégről van szó és azokat a termékeket kellett volna eladni. Pontosítok: az ismerőseimet rávenni a megvételükre, azzal, hogy én használom (persze úgy, hogy egy rakat pénzt kifizetek értük) és mondogatom nekik, hogy ez milyen nagyon jó. Később pedig ez alapján kellene őket is beszerveznem a cégbe, mindezért én persze pénzt kapnék (valamint az általuk generált forgalomból is részesülnék). A metódus gondolom ismerős mindenkinek. Ki se kell mondanom, hogy kb. miről van szó. Igaz bizonyos gátló tényezőkkel elkerülik a piramisjáték (francba, csak kimondtam) besorolást. Példának okáért aki a terjesztői hálózatok tetején van, az nem kap mindenki bevételéből részt, csak egy ideig, tehát neki is bővítenie kell valamennyire a hálózatát. A másik ilyen visszafogó tényező az, hogy itt történik valódi árucsere a piramisjátékkal ellentétben, ahol nincs áru, azt csak ígérik és az egész ügyletet az új tagok pénze tartja életben. Ugyanakkor a legnagyobb bevételt itt is az újonnan toborzott tagok pénze jelenti.
Először én is majdnem bedőltem (mondjatok amit akartok erről, de korgó gyomorral nem könnyű gondolkozni), bár amikor megláttam, hogy a másfél órás kis szeánszot (figyeljetek, mert ennek a szónak pár sor múlva megértitek a jelentését) egy VV+becenév sablon alapján elnevezett emberke kezdi el. Akkor majdnem kijöttem onnan, bár akkor most mindezt nem írhatnám le. Szóval műsor elkezdődik, ekkor a szkepticizmusom még maxon volt. Ezután a cég különböző magas rangú tagjai tartottak kiselőadásokat a tapasztalataikról, stb., majd össze-vissza tapsolás egymásra. Már itt leeshetett volna, hogy valamiféle agymosást alkalmaznak, de ekkor még kevésbé gyanakodtam. Elismerem, hogy az előadás után én is megláttam az üzletben a pénzt, majd aki megmutatta nekem a helyet, az bemutatott az ő felettesének. Vele megbeszéltem egy találkát szombaton (ami hála a rossz megbeszélésnek és a 'néha' lobbanékony természetemnek nem jött össze), majd a kezembe nyomott némi szóróanyagot, ami bemutatja a 'sikereiket' valamint a metódusaikat. Ha jól akarnám jellemezni ezen 'gyöngyszemeket' akkor a 'How to Lose Friends and Alienate People' című film címét kellene kölcsönvennem. Gyakorlatilag alkottak egy kb. 30 oldalas kézikönyvet arról, hogy milyen sunyi módszerekkel lehet embereket beszervezni ebbe a 'bomba üzletbe'. Mindezt persze olyan kedvesen, édesen, hogy az már visszataszító. Ja és azért szeánsz, mert a kézikönyv szerint az elején legalább heti négy gyűlésen kell részt venni és ennyi idő alatt el tudom képzelni, hogy elhiszik azt a sok szart amit állítanak. Ezzel kapcsolatban pedig így utolsó gondolatnak csak annyit (pedig ezt se terveztem ennyire, na üsse kavics), hogy amikor beütöttem a cég nevét a Google-be, akkor az első suggestion már tartalmazta a scam szó és erről az egész MLM (multi level marketing leánykori nevén) dologról a legtöbb helyen egy szignifikáns mondat szinte mindig jelen volt: MLM is borderline pyramid-game...
Miközben a mai órámra tartottam (az elsőre nem mentem be, mert a másodikra írtam a referátumom-feleslegesen, mint utóbb kiderült, mert leégtem vele, de szerencsére a tanár adott egy második esélyt), fura dolog történt velem. Hogy mennyire fura, azt jól tükrözi az, hogy megint angolul kezdtem el gondolkozni, amit tényleg csak akkor teszek, ha valami nagyon megdöbbent/felidegesít. Olvassátok hát, hogy mire is gondoltam akkor.
Shit, I'm gonna be late. Finally the metro is here. Come on get in, there's a free seat. Take a gentle look around, you don't want people to stare at you while you're staring at them. There's an old woman next to me. An ugly woman at 11 o'clock. A nice girl with her mother (probably) at 2 o'clock. Nobody's at my right. Wait a minute. The girl. Her eyes. I can reognize this from miles. I can see the pain in someone's eyes. The pain of a lifetime. The suffering. Something I can relate to. The same pain, that started to make wrinkles under my eyes. How? You know what they say: takes one to know one. I can't stop looking at them. In minutes I know that I'm right. I see her face change in almost an instant when her mother talks to her. Then she loks as the same before. I know how this goes. Whenever a person talks to you, you hide you're feelings because they make you feel weak. But when nobody sees you, nobody that means, youdrop your game-face down. During this you're wulnerable and anybody can see your real face. The face that tells everything about you for the trained eyes. As sudden as it started, it ends. I reached my destination. Though our paths point to a different way, I know now, that there are people out there. People like me. I'm not alone.
Két dolgot jegyeznék meg: 1) tudom, hogy angolul van, de így sokkal autentikusabb, jobban visszaadja a gondolataim, mivel eredetileg is így születtek meg a fejemben. 2) Lehet, hogy néhol kicsit túl drámainak hat, de akkor, abban a pillanatban, azalatt a néhány perc alatt ezek jutottak eszembe.
Jay out
