Mielőtt még megkérdeznétek, nem, nem haltam meg (ilyen könnyen nem szabadultok meg tőlem) és remélhetőleg most nem kell a töredezett elmém társaságát élveznetek. Nem tervezem hosszúra ezt bejegyzést, mert nem nagyon van miről írnom, legközelebb valószínűleg egy nem 'énblog' címkéjű bejegyzés lesz itt, hogy mi, azt majd akkor meglátjátok.
Gyakorlatilag a legfontosabb ami történt, az az, hogy sikerült eljutnom, a második, éves velencefürdői kiruccanásra a gimis haverokkal. Last minute volt, ez érződött is rajta, igazából amikor indultam azt se tudtam, hogy kik lesznek ott pontosan. Jól indult: kb. 5 méterrel késtem le a vonatot, így egy órán keresztül nézhettem azt, hogy egy barom nő miként eteti a galambokat a Déli pályaudvar pénztárától 3 méterre. Az még rendben, hogy a nagy, nyitott térbe pár madár betéved, de mi a francért kell etetni azokat? Hogy a végén odaszokjanak és napi rendszerességgel szarják le az ócska székeket meg a hülye utasokat? Később a vonat természetesen zsúfolva, dögmeleg van, majd végre megérkeztem és itt jött az első kisebb fennakadás. Itt kezdtem el kapisgálni, hogy sokkal jobban kötődök az egyetemen megismert emberekhez, mint azokhoz, akik ott foglaltak helyet a teraszon. Ha az pesti társasághoz állítok be egy hatalmas 'Heeeeerrre's Johnny' felkiáltással, akkor legalább egy elvetemült mosolyt látok valaki arcán, mert érti az idézetet. Na itt nem ez történt. Csupa fura fejet láttam, akik alig ismertek meg és jól láthatóan azon gondolkodtak, hogy 'ez meg mi a francot keres itt?'. Na mindegy, a lényeg, hogy teljesen azt éreztem, mint a gimiben. Akiket az egyetemen ismerek, ők azért fogadnak el, aki vagyok, egy szarkasztikus geek, némi tudathasadásos problémával. A gimis haverok mások. Náluk sokkal jobban észre lehet venni, hogy egy összetartó társaság, aminek sosem voltam teljes értékű tagja, ezért folyton keresik a gyenge pontot, ahol hibát találhatnak. Ilyen szempontból olyanok, mint a hiénák. Másrészt viszont valamennyire jó volt, mert nosztalgia hangulata volt az egésznek. Egy olyan időre emlékezhettem az életemből, amikor ugyan sok minden ugyan olyan rossz volt, de nem annyira, mint most. Lényegében minden egyszerűbb volt akkoriban. Most nem. Ennyi.
Mindezen fenntartásaim ellenére az ott töltött két nap jól sikerült. Ezt is tanúsítja, hogy ritka az olyan italozós este, aminek a végén visszafele lejátszott videóként látom viszont a vacsorám. Na meg, hogy hagyom magam levideózni ilyen állapotban. Egyébként ez úton üzenem annak akinél a felvétel van, ha azt viszontlátom az interneten, akkor lassú és fájdalmas halála lesz és most nem viccelek. Persze volt strandolás is, ami után már egy sokkal moderáltabb zombi-külsőt sikerült öltenem, hála a kölcsönkunyerált naptejnek. A takarítás után elindultunk haza, tsibe és én Pestre, a többiek Fehérvár felé. Hazafelé sikerült tsibével beszélgetni, valamint hazabliccelni a vonaton, majd a metró. Ja és még mielőtt elfelejtem, megismerhettem tsibe legújabb 'flame'-jét, aki egész jó fej. Ennyi volt a mese mára, aki tud valami normális melót, az szóljon.
Jay out
