'It's like walkabout, but, well... with claws'

Jönnek az ünnepek, mindenki boldog, mindenki pihenni akar, én meg eltűnök a radarról.

A mai nem lesz egy hosszú bejegyzés...
Az indok egyszerű: alig történt ma valami említésre méltó. Amit mindenképpen meg kell említenem, az az, hogy megírtam a vizsgát az ókori és keleti nyelvekből. Hármas lett. Na nem azért mert halálra tanultam volna magam, nem. Azért, mert Pippi volt olyan rendes, hogy le tudtam másolni róla a megoldásokat. Szóval az ő közreműködése nélkül ez a hármas nem jöhetett volna létre és ezúton is szeretném neki megköszönni: köszi (azt a forró csokit amivel tartozok, majd lerendezzük amit a városban leszek megint és találkozunk).

Más. Az ünnepekre hazautazok és az otthonomban sajnos nincs internet. Ennek következményeként nem nagyon leszek elérhető és a blog frissítése is ritkább és teljesen random lesz. Ezen okok miatt szeretnék ilymódon mindenkinek (mind barátaimnak mind azoknak akik véletlenül erre tévedtek) kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánni. Remélem mindenkit annyira fog idegesíteni a kereskedelmi Tv-k műsora, hogy idén sikerül végre igazán komoly kárt tenni az ország stratégiai alkohol-készleteiben.

Ennyi... (mondtam hogy nem lesz hosszú).

P.S.: A fő címet Dennis Leary-től kölcsönöztem, pontosabban az egyik műsorától. A fickó sohasem volt egy nagy színész sztár, de a stand up-jait imádom. Bár a poénjai igazi tapló humort rejtenek, de abban Leary az egyik legjobb. Angolul jól tudóknak érdemes rákeresni YouTube-on (tipp: én degenerate smoker csatornáján kezdeném a keresést). Egyszer talán róla is írok egy hosszabb bejegyzést. Talán...

Reggel kilenc. Megcsörren a telefonom. Fel kell kelni. Megint. Fel kell öltözni és kimenni a piacra Pestilence-szel. Nincs hozzá kedvem, inkább aludnék, de megígértem, így kikászálódok az ágyból. Megteszem, mert az ígéreteimet nem nagyon szoktam megszegni és különben is: Pestilence felkeltett volna engem ígyis-úgyis valami olyan módon, amit biztosan nem kedveltem volna.

A történet ott kezdődött, hogy megbeszéltük Pestilence-szel, hogy reggel kimegyünk a Józsefvárosi piacra, hogy az egyik barátjának vegyen egy tőrt karácsonyra. Én, mint gyűjtő voltam jelen, aki ért a tőrökhöz, hogy ezzel segítsek a könnyebb választásban. A további program egy országos bank (bank = takarékpénztár) és az oroszlános biztosító egy-egy helyi kirendeltségének felkeresése, majd a Déli Pályaudvarnál felvenni a csomagot amit anyám küld otthonról. Ez eddig egyszerűnek tűnik, nem?

Csak egy dolgot nem vettünk számításba: mind Pestilence, mind személyem (nem merem elé írni hogy szerény, mert azzal népharagot kockáztatnék meg) közismert elmebeteg, csak még senki nem mert a közelünkbe jönni hogy elfogjanak és olyan dizájnos fehér hosszú ujjú dzsekiket adjanak ránk. Amikor együtt vagyunk, akkor ez a tényező (és őrültségünk) exponenciálisan növekszik minden másodpercben. Először meg kellett keresnünk és felírnunk a címeket, hogy hova kell menünk, ezáltal megkönnyítve a tájékozódást (és a térképhasználatot). Miután ez megtörtént, elhagytuk szerény albérletünk és a hármas metró vonalán egészen a Deák térig lovagoltuk meg a a föld alatti féreg egyik szerelvényét. Itt tovább mentünk a földfelszín felett egy busznak nevezett fura járművel, melynek szintén meglehetősen random utasközönsége volt. A legérdekesebb figura egy idősebb (kb. 65-70 év közötti) férfi volt, aki kb. a 3. megállónál szállt fel. Feltételezhetően némi ital hatására már meglehetősen jó kedélyű volt (megjegyzem mindez kb. reggel tíz körül történt) és vidáman elkezdett mindenkivel beszélni és mindent kommentálni. Rögtön az első lövésével sikerült célba találnia: a buszmegálló mellett lévő II. világháborús emlékszoborról (ami egy katona,aki egy gránátot készül eldobni) megjegyezte, hogy vajon hogyan nem fáradt el az évek alatt, mindig ugyanúgy tartva azt a gránátot. Ekkor már nem tudtuk merre nézzünk, hogy ne lássa mennyire nevetünk. A következő dolog az volt, hogy elővett egy tasak fehér port, ami a rajta lévő orvosinak látszó címke szerint C-vitamin volt. Állítása szerint ezt itallal keveri (lehet hogy tud valamit? Ezt majd a legközelebbi buliban ki kell próbálni), mit csak vino-nak nevezett, bár az üvegben amit mutatott inkább vodka vagy valami gagyi pálinka-féle volt. Eztán elkezdett beszélni a sofőrhöz, hogy most akkor lesz csütörtökön sztrájk avagy nem. Szerencsére a sofőr válasza után már leszálltunk, így nem láthatta, amint egyből összegyörnyedve röhögtünk kedves lakótársammal.

Kiérve a piacra, elkezdtük keresni a megfelelő árust. Na ez volt az első nehéz feladat a nap folyamán. Aki gyakrabban jár a Józsefvárosin, az tudja, hogy az a hely egy átkozott útvesztő. Az első néhány árusnál akit találtunk, nem volt megfelelő tőr (vagyis majdnem volt, csak azért szvasztikás tőrt mégsem illik karácsonyra adni), majd egynél erősen gondolkodóba estünk, de tovább mentünk, hátha találunk jobbat. Ez volt az első komoly hiba. Nem találtunk jobbat. Próbáltunk visszatalálni ahhoz, akinél lehetségesnek tartottuk a vásárlás véghezvitelét, de a piac folyamatosan változó labirintusában ez szinte lehetetlennek tűnt. Tovább nehezítette a feladatot, hogy Pestilence többször elrángatott engem és a korgó gyomrom a büfék mellett, ahol egyre jobban kezdtem félni, hogy ráakaszkodok az egyik gyrosos hússütő tárcsájára és a végé engem is felszolgálnak (bár nem hiszem hogy a vásárlók szeretik a szőrös húst). A keresés kb. egy-másfél órán át tartott, majd ismét meglelve a keresett helyet megvásároltuk a kívánt tőrt. A keresés közben (valamint az egész nap folyamán az ott vásárolt, feltekert csomagolópapírral) ütöttük egymást a körülöttünk lévő emberek nagy megdöbbenésére.

Mindezek után felkerestük a kiszemelt bankfiókot, ahol kiderült, hogy egy néhány utcával arrébb lévő épületbe kell mennünk. Amíg én a térképpel a kezemben GPS-t imitálva próbáltam magunkat elnavigálni a megfelelő helyre, furcsa zajra lettünk figyelmesek a közeli térről, amin sajnos keresztül kellett mennünk: karácsonyi vásár. Mivel mindketten meglehetősen depresszívek és antiszociálisak vagyunk ezekben a napokban, nagyon nem örültünk ennek a kirakodóvásárnak, ahol mindent pofátlanul drágán adnak és az emberek ezt még szeretik is. Azt hiszem elég annyit mondanom, hogy legszívesebben felégettük volna a teret, hogy még véletlenül se maradjon semmi utánuk. A bank épületében gyors ügyintézés és egy nagyon kényelmes fotel várt minket. Miután ott végeztünk, elindultunk a III. kerületbe megkeresni az ottani oroszlános kirendeltséget. Szó szerint addig kellett mennünk amíg elfogyott a lábunk alól a járda. Ismételten kiderült hogy nem abba az épületbe kellett volna mennünk, mint ahova mentünk, ezért elindultunk a Hősök tere felé, ahonnan már rátalálhattunk a megfelelő épületre. Csakhogy mind odafele, mid visszafele az egyes metróval kellett mennünk, amiről az első véleményem az volt, hogy mi ez a játékvasút, mivel méretei az enyémekhez (és az átlagos metrókhoz) képest meglehetősen kicsik voltak.

A méretproblémák leküzdése után az épületbe érve ismét gyors ügyintézéssel találkoztunk, aminek az addigra már a városban történő több órányi fel-alá rohangálás után nagyra értékeltünk. Mivel volt ég vagy másfél órán mielőtt a Délihez kellett volna mennünk, elhatároztuk, hogy eszünk egy pizzát egy általunk kedvelt kajáldában. Felmentünk a galériába ahol helyet foglaltunk, rendeltünk, majd vártuk a hőn áhított eledelt. Közben hallottunk a mellettünk ülő asztaltársaság beszélgetését, aminek folyományaként Pestilence elvette a késem. Elvette, mert félte hogy megtámadom a beszélgetőket, hiszen az egyik legnagyobb kedvencemet, a Ponyvaregény című filmet szidták, mondván csak azért szereti mindenki mert senki nem érti miről szól, ezért azt mondják rá hogy jó. Ezek talán csukott szemmel nézték a filmet( egyszer talán írok hosszabban is a filmről, de az nem most lesz)? De végül sikerült lenyugodnom és azt vettük észre, hogy már 20 perce várjuk, hogy kihozzák a rendelésünk. Ekkor már mind a ketten kezdtünk idegesek lenni, hiszen nem várhatunk sokáig, mert öt után ki kell érnünk a Délihez. Következményként, miután a pincér kihozta a családi méretű (kb. 45 cm átmérőjű) pizzát, azt tíz perc alatt sikerült elfogyasztanunk. A pincérnek adtunk volna tíz forint borravalót, de azt Pestilence kezébe nyomta mondván ne verjük magunkat nagy költségekbe.

A délinél újabb egy órás várakozás következett, mivel késett a busz. Közben már édesanyámat is felhívtam, hogy elküldte-e egyáltalán a csomagot, miközben Pestilence-szel tovább gyilkoltuk egymást valamint tovább növeltük embertársaink félelmét. Aztán kb. a tizedik beérkező busszal megjött a csomag, ami sok finomságot pl friss házi kolbászt és lekvárt tartalmazott. Viszont rájöttünk egy nagy összeesküvésre miközben a buszt vártuk: a vasutasok sztrájkját valójában a Volán szervezi, fizeti és irányítja a háttérből, hogy ezáltal tegyenek szert nagyobb bevételre. Aki pedig nem hiszi ezt el, az egy mocskos kollaboráns.
Fáradtan hazaérve csupán arra volt erőnk, hogy nemi étel magunkhoz vétele után megpihenjünk, valamit becsomagoltam Pestilence-nek a piacon vett tőrt, hogy igényes külsőt kapjon eme remek ajándék. Ezek után ő fürdeni ment (ami nála egy kb. 2-3 órás procedúra, ugyanis rendszeresen alszik a kádban) én pedig megpróbáltam valamennyit készülni a holnapi vizsgámra, amit szerencsére nem fog megnehezíteni a BKV, mert mégse lesz sztrájk. Gondolom abból hogy megint online naplóm bejegyzéseinek számát növelem, gondolom rá lehetett jönni, hogy az a tanulás nem nagyon jött össze (főleg nem úgy, hogy szerda hagyományosan new comic book day, ami annyit tesz, hogy az USA területén ilyenkor kerülnek ki a friss füzetek a boltok polcaira), így kénytelen leszek reggel elolvasni amennyit tudok és reménykedni, hogy ebből sem írok egyes és legalább kettes lesz mint a filozófia vizsgám.

Megint észre kell vennem, hogy ismételten hajnali 3 óra van és én még mindíg blogolok. Nem tudom meddig fog ez folytatódni, de le kéne állnom ezzel. A másik amit észrevettem az az, hogy meglehetősen hosszúra sikerülnek a bejegyzéseim. Érdekelne, hogy azok akik olvassák kis blogom (mind a három és igen, tudjátok jól hogy tudom a nevetek), mit gondolnak erről, valamint arról, hogy tördeljem jobban a bejegyzéseket egy <tovább> gomb beiktatásával, vagy maradjon így (tehát folytonosan lehessen olvasni a bejegyzéseket megszakítás nélkül). Véleményeket kommentek formájában kérném, köszönöm.

Jó éjt/reggelt mindenkinek: Jay

P.S.: Aki idáig eljut az olvasásban és jelzi is ezt nekem, azt meghívom egy baráti kézfogásra XD.

Azt hiszem a mai nap elég unalmasan kezdődött: felkeltem, kerestem némi maradékot az előző esti vacsorából, majd leülten a számítógép elé hogy megnézzem a friss híreket, amik engem is érdekelhetnek. Aztán hazaért a lakótársam Pestilence. Az első mondat ami elhangzott a száján a következő volt: 'Vettem krumplit, csináld meg mert éhes vagyok!'. Mondom: 'Jó napot neked is.'.

Aztán jött a folytatás: 'Eszünk, aztán takarítunk, mert este jön barátnőm. Én rendet rakok a szobámban, te meg a konyhában.'
Mondom: 'A konyhában miért? Becsukjuk az ajtót és senkit nem engedünk be oda.'
Válasz: 'Nem, mert már mozog a konyha és az én szobám felé kezdi a terjeszkedést a világuralom felé.'
Erre én: 'A mosatlan edényeket berakom a konyhaszekrénybe, a konyhapultot meg a gáztűzhelyet letakarítom és akkor jó lesz.'
Ő: 'Áll az alku.'
És útjára indult az elmebaj...

Nekiálltam megpucolni a krumplit amit Pestilence hozott. Másfél kiló. Gondolta elég lesz kettőnknek. Az is lett volna, ha nem találja meg a legrosszabb burgonyákat ami kapható az országban. A fele el volt rohadva (nem véletlen hogy Pestilence a neve...) így meglehetősen érdekes alakú képződmények születtek. Gyakorlatilag bármelyik zs mínusz kategóriás Hollywoodi produkcióban fel lehetett volna használni meteornak álcázva, csak egy kis szürke festékbe kellett volna belemártani. Az ebéd elkészülte és elfogyasztása után nekiálltunk a 'takarításnak'. Nagy nehezen begyömöszöltem a mosatlant a konyhapult alatti szekrénybe, majd egy fém dörzsiszivacs feláldozásával megtisztult a tűzhely is. Pestilence ezalatt a szobájában néhány hét alatt összegyűlt szemetet szedte össze, majd porszívózott. Mindezek válogatott ökörködések közepette zajlottak, ami hatására annyit röhögtünk, hogy csoda ha a szomszédok még nem árulják a lakásaikat. Ezek után Pestilence némi borotválkozás után (melyet legnagyobb bánatomra nem a tőlem kapott borotvahabbal hajtott végre, mondván 'az még a bőrt is lemarja az arcomról', mintha ilyen kicsinységekre mi adnánk) elindult barátnője elé. Én szépen átvittem a notebookot a szobámba és vártam hogy megérkezzenek. A várakozás alatt megejtettem egy hangulatjavítónak induló MSN beszélgetést legjobb barátommal, tsibével. Nos ennek nem lett valami jó vége, ugyanis tsibe (mint mostanában egyre többször teszi, hallod ezt tsibe? ne csináld, mert idegesítő!!!) egyszer csak eltűnt a beszélgetésből, kijelentkezett. Ezután még beszéltem egy ismerősömmel némi rum-kóla elfogyasztása közben, majd hirtelen hazatért Pestilence. Egyedül.

Sajnos nem tudom reprezentálni, hogy milyen értetlen fejet vágtam, amikor egyedül jött be a lakásajtón és csak annyit mondott: 'Mostanában nem fog senki feljönni hozzám.'
Egyre értetlenebb fejet vágtam.
Pestilence: ***** (nem, nem a csaj személyiségi jogait védem, hanem Pestilence-nek megígértem hogy nem írom le a nevét) szakított velem.
Erre csak a szokásos dolgokat tudtam mondani, hogy miért, meg hogy mi lesz most.
A kötelező válaszok után Pestilence csak ennyit mondott: 'Hozd a rumot a hűtőből. Inni akarok.
Mondom: 'Nem. Belehalsz.'
Ő: 'Nem halok bele, de ha nem öntesz nekem, akkor én húzom meg az üveget, és akkor tényleg baj lesz.'
Én: 'Hozom a kis poharat meg az üveget. Majd én töltök neked, mert ha az üveg közelébe mész, letöröm a kezed.'
Ebbe beleegyezett, majd bekapcsolta a Tv-t. A Coolon épp az esti South Park rész ment, amiben épp akkor hangzott el a következő: (Kyle pont az öccséhez Ike-hoz beszél aki összejött a tanítónőjével) 'Előbb élj, szórakozz, aztán majd a nők úgyis tönkretesznek.' Ennek hallatán ösztönszerűen elkezdtünk röhögni, de úgy, hogy már a könnyeink folytak.
Itt már tudtam, hogy útjára indult az elmebaj, immáron másodszor.

Nekiálltunk elfogyasztani egy kis rum-kólát (Senki ne gondoljon itt nagy lerészegedésre, csupán egy-egy pohárral ittunk, ami így is jóval több, mint amint Pestilence szokott inni. Róla tudni kell, hogy még sörből is csak alkoholmenteset iszik, és bár megvan rá a tökéletesen megérthető oka, azt itt soha nem fogom leírni.), ami kellemes hangulathoz vezetett. Megegyeztünk, hogy ebben az évben ő nyert a 'de szar az életem' versenyen, és átadtam neki a vándortrófeát. Az este egyik tetőpontja az volt, amikor nekiálltunk átnézni az ismerőseink képeit az egyik közösségi portálon (kis segítség: i-vel kezdődik és wiw a vége), hogy ki lehet a következő hölgyemény akit Pestilence becserkészne némi papás-mamás keretén belül. Aztán odáig fajultak a dolgok (némi ismételt hangoskodás/szomszédidegesítés közben), hogy miközben ő az egyik barátjával beszélgetett MSN-en, azalatt egy randiportálon szemezgettünk jobb sorsra nem biztos hogy érdemes nőnemű lények képei közül (tudom, hímsovinisztának hat az előbbi mondat, de ti nem láttátok azokat a képeket, ezekhez képest még én is szép vagyok, pedig aki személyesen ismer az tudja, hogy ez csak a legritkább esetekben helytálló kijelentés. Kb. olyan időközönként, mint amilyen gyakran a Haley-üstökös látható az égen.).

Mindezek után Pestilence nyugovóra hajtotta fejét és már csak én vagyok ébren, de én is csak addig amíg befejezem ezt a bejegyzést. Holnap korán kelünk (reggel kilenc,ami nekünk kb. az éjszaka közepe XD), ugyanis ellátogatunk a híres-neves Józsefvárosi piacra, ahol Pestilence az egyik (sőt: A) legjobb barátjának (aki egyébként lány, tehát ismételten dőlni látszik az az elavult elmélet mi szerint nem létezik férfi-nő barátság, elég rám és tsibére gondolni, vagy hasonló cipőben jár az egyik mókustársam is, akit Pippinek hívnak. Szóval annyi a lényeg, hogy létezik ilyen, mert nap mint nap tapasztalom.) vesz ajándékba egy tőrt. És hogy én hogy kerülök a képbe? Ellenőrként. Ugyanis mivel én is gyűjtöm a különböző késeket és kardokat, figyelnem kell arra, hogy jóféle tőrt vesz. Ezek után még fel s alá fogunk rohangálni a városban intézve különböző ügyeinket.

Utolsó gondolatként mielőtt még én is az álmok birodalmába térnék némi pihenési célzattal (le kéne szoknom arról, hogy mindig hajnalban írom meg az új bejegyzéseket, de hát tehetek én arról, hogy csak ilyenkor nem történik velem semmi említésre méltó?), meg kell említenem, hogy a beszélgetés tsibével befejeződött és ismét bizonyította, hogy miért ő a legjobb barát a világon. Többet nem mondok, mert ez már tényleg nem tartozik senki másra, csak rá és rám.

Good night everyone, thank you for coming, your
host for the evening: Jay

Nem tudom miért (talán a telihold vagy a gazdasági válság vagy mittudomén mi miatt), de valami egészen elképesztő módon gyűltek össze a fejem felett a viharfelhők, hogy aztán felváltva rugdossák a családi ékszereimet (pedig azokat csak simogatni lenne szabad).

Pedig minden olyan ígéretesen kezdődött, már-már azt hittem valami tényleg jó dolog fog velem történni. Történt ugyanis, hogy csütörtökön kaptam egy telefont miszerint pénteken kezdhetek azon a munkahelyen, ahova jelentkeztem az egyik diákszövetkezeten keresztül. A munkáról előre tudtam, hogy telemarketing és/vagy közvélemény-kutatás. Erről csak annyi volt a véleményem: 'Embereket kell idegesítenem, úgy hogy semmi kárt nem okozhatnak nem? Ráadásul még fizetnek is érte? Még szép hogy elvállalom.'. Szóval péntek reggel bementem, ott elmondták hogy mit, hogyan kell csinálni és bezavartak a az adatbázisból telefonálás sűrűjébe. Közvélemény kutatást csináltam a Szonda Ipsosnak, ami igazából egy szarul álcázott póstai telemarketing, mivel a megrendelő a Magyar Pósta (akiknek nem mehet valami jól az a bizonyos programjuk amiben szerepel a pósta és a partner szavak, ha ilyen gagyi gerillamarketinghez kell folyamodniuk). A célcsoport a mikrovállalkozók köre, őket hívogattam egy Excel-szerűen kinéző adatbázis segítségével. A problémák ott kezdődtek, hogy hétvégén meglehetősen kevés vállalkozást lehet telefonon elérni ráadásul nehezítésként az adatbázis, amit  a Szonda adott a cégnek, kb. négy éves, így tele volt halott számokkal. Valamint néhány 'okos' munkatárs visszahívásra jelölt be több számot is pedig már rég nem éltek. A szombati munkaidőm nagy része azzal telt el, hogy az ilyen számokat válogattam, szinte csak ilyenekbe futottam bele. Így persze hogy rossz volt a sikerességi arányom. Aztán jött a vasárnap. Bementem dolgozni, ahol a fentebb említett problémákkal találkoztam ismételten. Fél kettő körül hívott a két főnök. Gondoltam ebből semmi jó nem lehet és nem is lett: kirúgtak. Nem voltam nekik elég hatékony, így nem érte meg engem alkalmazni, mondván nem kifizetődő.

Összeszedtem a cuccom és szomorúan, elkedvtelenedve haza indultam. Szomorúan, mert ez alatt a pár nap alatt megtetszett a munka ráadásul mind a környezet, mind a munkatársak jók voltak és megkedveltem őket. Tudom velem ilyen ritkán fordul elő hogy pár nap alatt valami ennyire megtetszik, de ez most így történt. Miközben a metró felé tartottam megcsörrent a telefonom. Anyám hívott, hogy fél ötre menjek a Déli pályaudvarhoz, mert az egyik busszal felküldi az öltönyöm (mondván a vizsgaidőszak kellős közepén szükségem lehet rá) valamint némi házi kosztot. Megörültem ennek, egy kis hazai talán jobb kedvre derít, gondoltam naivan. Hát nem így történt. Időben ott voltam és vártam... és vártam... még mindig vártam. Egyszer csak jön egy busz. Odamegyek a sofőrhöz, ő nem tud semmilyen csomagról, de Tatabányán lehalt az otthontól indult busz, ő csak helyettesít, a következő mindjárt jön. Aha, a mindjárt kb. egy óra volt és egyre hidegebb volt. Megjön a másik busz, de az a sofőr sem tud semmit. Kezdtem egyre idegesebb lenni és hazajöttem. Itthon nézem az e-mailjeimet és akkor veszem észre hogy mailt kaptam egyik haveromtól, miszerint anyám azt üzeni fél nyolcra vissza a délihez. Na itt kezdtem el tikkelni mert amint hazaértem egyből indulhattam vissza. Itt megint jött egy közel két órás fagyoskodás. Olyan részeim kezdtek megfagyni amiről nem gondoltam volna hogy az egyáltalán lehetséges. Közben megszólított egykedves külföldi házaspár, hogy nem fázok-e halásznadrágban zokni nélkül . Ezek után kibontakozott egy rövid, de annál érdekesebb angol nyelvű beszélgetés és kiderült hogy ők már találkoztak hozzám hasonló emberekkel, akik hasonlóan öltözködtek. Amikor elmondták hogy egy német öregemberről beszélnek aki népviseletben volt rájöttem hogy mégse hasonlít rám, maximum a szakállban. Szóval fél kilenc körül hazaindultam olyan merev, fagyott arccal mit még Axl Rose is megirigyelne és én még botoxot sem használtam. Hazaérve küldtem anyámnak egy SMS-t hogy mi van, de nem válaszolt még mindig (valószínűleg nincs pénz a kártyáján). Megvacsoráztam, majd befejeztem a tegnapi postot és éjfél körül lefeküdtem, mert reggel még tanulnom kellett filozófia vizsgára.

Majd el felejtem: a szombati mélypont az volt amikor nem tudtam valakivel beszélni, akivel nagyon szerettem volna (erről legyen elég most ennyi).

Hétfő. Ezt a napot mindig is utáltam. Iskola van, korán kell kelni, mindenki fáradt és ingerült. Ennek ellenére képes voltam korán felkelni és egyszer (!!!!!) átolvasni a filozófia jegyzeteket, így minimális eséllyel mentem be a vizsgára. Az egyetemre beérve kiderült, hogy drága mókustársaim (nem, nem vérmókusok, azon még most dolgozok) sem készültek sokkal többet mint én. Így az egyik első dolgunk az volt, hogy megbeszéljük milyen sorrendben ülünk,hogy minél többet tudjunk egymásnak segíteni valamint hogy milyen jelrendszert fogunk alkalmazni. Aztán kb. a teszt 5-ik percében rájöttünk, hogy a jelrendszer szart se ér, ugyanis a tanár cselesen megkeverte minden dolgozatban a kérdések sorrendjét, sőt, több kérdés is variálódott, tehát az egyik ember tesztjében volt egy bizonyos kérdés, a másikéban nem. Ekkor nekiálltam logikát használni a filozófiára, ami kb. annyit ér mintha mintha egy elefántot próbálnál meg ugrókötelezésre tanítani. Mivel az elefánt az egyetlen olyan emlős amelyik nem tud ugrani (ami így belegondolva nem is olyan rossz dolog) ez eleve egy halva született ötlet. Mindegy. Utána páran elmentünk beíratni a kopt jegyeinket, majd elindultunk haza. A mai nappal a legnagyobb bajom az volt, hogy megint nem tudtam azzal a korábban említett személlyel érdemlegesen beszélni arról, amiről már egy ideje kellett volna. Ami a legrosszabb, hogy ez az én hibám, mert nem találom a megfelelő alkalmat/beijedek/nem tudom felhozni a témát/túl sokat gondolkozok az egészen ahhoz hogy objektíven tudjak cselekedni. Ezért most már a fejem verem a falba. Legalább aki keres, annak könnyű lesz rám találni, elég csak a vérnyomokat követni a falakon. Ennyi, téma lezárva.

Mikor eme sorokat zárom, kedd reggel 2 óra van. Már túl vagyok pár hangulatjavító MSN beszélgetésen, de még mindig meglehetősen rossz a kedvem. Nem tudom mikorra fog ez változni, de ez most nem lényeg. Az a lényeg hogy ennyire rossz napok után (még ha nem is érződik át teljesen írott formában) már kevés rosszabb jöhet (azért lenne néhány ötletem...). Próbálok pozitív lenni, de lehet hogy könnyebben menne ha egy áramkör pozitív végére kapcsolnának rá. Lehet hogy sokkoló hatással lenne rám, de legalább felrázna. Legalább az emésztésemmel nem lehet semmi baj mostanában, mert a vacsorára készített rántott hús kicsit szenes lett. De megettük :D.

Mostantól én is csatlakozok a bloggal rendelkezők köréhez, ezért úgy gondolom, hogy első bejegyzésként elmondom, hogy én miként képzelem el a blogot, hogy miként szeretném hogy működjön a dolog valamint hogy milyen szempontok alapján döntöttem úgy, hogy belevágok a blogolásba.

Mindig is azt mondtam, hogy csak akkor van értelme blogírásba kezdeni, ha az embernek van is valami mondanivalója. Eddig úgy gondoltam, hogy nincs értelme blogot indítanom, mert nem hittem hogy történik elég érdekes, vagy leírásra méltó történés az életemben. Gyakorlatilag olvastam azon néhány ismerősömnek a blogjait, akik már rendelkeznek eggyel és úgy éreztem, hogy velük sokkal több jó/vicces/őrült (mindenki húzza alá a rá vonatkozót, lehetőleg alkoholos filccel a monitoron) esemény amit szívesen megosztanék a világgal (vagy azzal a néhány emberrel, aki eltévedt a blog.hu látszólag végtelen útvesztőjében és itt kötöttek ki). Így eldöntöttem, hogy az eddig elméletben már nagyjából megtervezett blogot útnak indítom, ami egy darabig még valószínűleg még kisebb-nagyobb csinosítgatásokon, változtatásokon megy majd át. Az hogy ez a kis kísérleti project mennyire fog működni, az még kérdéses, de jelenleg nagyon megtetszett és minél több értékes/élvezhető tartalommal szeretném feltölteni.

DE. Néhány hónappal ezelőtt felköltöztem a mi kis országunk annyira nem is kicsi fővárosába, hogy megkezdjem egyetemi tanulmányaim. Itt elkezdtem eberekkel megismerkedni, és elkezdtek jönni a különböző 'érdekes' események. Mindezek mellett egyre több gondolat fogalmazódott meg bennem, különböző dolgokkal kapcsolatban bővítve ezáltal a már így is meglehetősen sok világnézeti gondolataim számát (melyekből fokozatosan minél többet szeretnék majd írásos formába önteni és lehozni a blogon), melyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.

 A blog leendő tartalma, kialakítása: A blogot énblognak csinálom, de valószínűleg elő fog fordulni, hogy képregényekről, filmekről, szorozatokról vagy más engem érdeklő (és az olvasókat is remélhetőleg) dolgokról, tevékenységekről fogok írni. Továbbá elő fog fordulni, (bár próbálok odafigyelni rá hogy minél kevesebbszer) de angol nyelvű kifejezéseket, rövidítéseket fogok használni. Akinek ez nem tetszik, az ne kezdjen el össze-vissza írogatni hogy: 'mi ez a sok hülye angol szó?' meg 'ne menőzzél ezzel' szövegeket, mert azt úgyis moderálom. Ha valaki valamit nem ért és normális módon képes arra rákérdezni, annak szívesen válaszolok, de az idióták kíméljenek. A blogot amilyen gyakran tudom/lesz lehetőségem frissíteni fogom, elképzelhető, hogy egy nap akár több post lesz, de az is hogy napokig egy sem.

A blog külsejével kapcsolatban egyelőre legyen annyi elég, hogy most egy alapskint használok, de amint lesz időm, energiám, kedvem, akkor keresek és/vagy photoshoppolok egy normális fejlécképet és próbálom minél igényesebben kialakítani az oldal képét.

Mivel az előző két bekezdés meglehetősen választási kampány szagú lett, ezért az oldal jelképes kapuján kifeszített szalagot virtuálisan átvágom egy (sz)éles politikusi vigyor segítségével.

Olvassatok, várjatok, olvassatok élvezzétek.

Tisztelettel: Jay

P.S.: ha nem érted miért ez lett az oldal címe, bevezetőszövege, ne csüggedj, ezzel nem leszel egyedül. A választ a miértre előbb utóbb megírom.